MEGHÍVÓ

Örömmel tudatjuk, hogy 2008. október 7-én 19 órakor az Alexandra Könyvesház Panoráma termében (1055 Budapest, Nyugati tér 7.) születésnapi hangoskönyv bemutatót rendezünk, melyre ezennel tisztelettel meghívjuk.

Petőcz András A születésnap című regénye Vallai Péter előadásában jelent meg ez év augusztusában.

A bemutatott hangoskönyv egyben a Titis Kiadó jubileumi kiadványa, amely az első hangos regényünk után éppen 5 évvel jelent meg, és a 30. hangfelvételünk a könyvpiacon. Kérjük, ünnepeljen velünk.

A bemutató során Bodor Virág beszélget az íróval, az előadóval és a kiadó vezetőjével. A rendezvény fő érdekessége Vallai Péter felolvasása, ami nagyon jó szórakozást ígér.

Megjelenésére feltétlenül számítunk, üdvözlettel

Petőcz András és Hajós Erzsébet

Petőcz András: A születésnap

"A Nagy Fényképalbumban minden benne van, mondogatta mindig az apám, és nemcsak minden, de az egész életünk, mert a Nagy Fényképalbumból minden kiderül, az is, hogy kikkel és mikor voltunk együtt, és mit is csináltunk akkor, amikor együtt voltunk velük, és hogy valójában szerettük-e őket valamikor, avagy nem", meséli Tóni, a narrátor, aki különleges tulajdonsággal bír: nem öregszik.

A családtörténet mintegy 30 évet ölel fel, de ő megmarad annak, ami, vagyis kisgyereknek, aki a maga sajátos perspektívájából nézi a körülötte zajló eseményeket. Petőcz András a Palatinus Kiadó gondozásában megjelent nagysikerű, több kiadást megért könyve, amely humorával és családias hangulatával nem véletlenül lett az elmúlt években a közönség kedvence, végre hangoskönyvként is megjelent, Vallai Péter előadásában. A népszerű színész irodalmi esteken már évek óta meséli "Tóni történeteit", nyugodt, bensőséges hangszínével olyan klasszikus elbeszélői stílust jelenítve meg, amelyre régóta vágyakozunk.

Választékunk:

Petőcz András: A születésnap - felolvassa Vallai Péter, 7 óra, 4500 Ft.
Babits Mihály: A gólyakalifa - felolvassa László Zsolt, 5,5 óra, 4500 Ft.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna - felolvassa Kútvölgyi Erzsébet, 7,5 óra, 4500 Ft.
Daniel Kehlmann: A világ fölmérése - felolvassa Rátóti Zoltán, 8,5 óra, 5000 Ft.
Márai Sándor: Föld, föld!... - felolvassa Szilágyi Tibor, 14 óra, 5500 Ft.
J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája - felolvassa Kern András, 9 db. audio CD, 7980 Ft
Szabó Magda: Katalin utca - felolvassa Ráckevei Anna, 6,5 óra, 4500 Ft.
Kosztolányi Dezső: Pacsirta - felolvassa Boromisza Dóra, 6 óra, 4000 Ft.
W. Somerset Maugham: Csodálatos vagy Júlia - felolvassa Bánsági Ildikó, 10 óra, 5000 Ft.
Popper Péter: Pilátus testamentuma - felolvassa Szilágyi Tibor, 6 óra, 4500 Ft.
Háy János: Házasságon innen és túl - felolvassa Rátóti Zoltán, 5,5 óra, 4000 Ft.
Szerb Antal: VII. Olivér - felolvassa Benedek Miklós, 6 óra, 4500 Ft
Márai Sándor: Harminc ezüstpénz - felolvassa Kútvölgyi Erzsébet, 8 óra , 4500 Ft
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - felolvassa Kern András, 7 db. audio CD, 5980 Ft
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia - felolvassa Rátóti Zoltán, 6,5 óra, 4000 Ft.
Erich Kästner : Emil és a detektívek - felolvassa Szervét Tibor, 3 óra, 3800 Ft.
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai - felolvassa Rátóti Zoltán 16 óra, 5000 Ft
Szabó Magda: Abigél - felolvassa Piros Ildikó, 13,5 óra, 5000 Ft
Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője - felolvassa Benedek Miklós, 7 óra, 4000 Ft
Jókai Mór: Az arany ember - felolvassa Kútvölgyi Erzsébet, 20 óra , 5000 Ft
Erich Kästner: A két Lotti - felolvassa Nagy Natália, 3 óra , 3800 Ft
Szerb Antal: A Pendragon legenda - felolvassa Szervét Tibor, 9 óra 4500 Ft.
Márai Sándor: Rómában történt valami - felolvassa Rátóti Zoltán, 7 óra, 4500 Ft
Szabó Magda: Für Elise - felolvassa Bánsági Ildikó, 15,5 óra, 5000 Ft
Ottlik Géza: Iskola a határon - felolvassa Kulka János, 15 óra, 5000 Ft
Szabó Magda: Sziget-kék - felolvassa Rátóti Zoltán, 9 óra, 4000 Ft
Szabó Magda: Az ajtó - felolvassa Kútvölgyi Erzsébet, 9 óra, 4000 Ft
Janikovszky Éva: Égigérő Fű - felolvassa Nagy Natália, 2,5 óra, 3000 Ft
Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában - felolvassa Bánsági Ildikó, 9 óra, 4000 Ft
Szerb Antal: Utas és holdvilág - felolvassa Kulka János, 9 óra, 4000 Ft

Részletesen tájékozódhat kiadványainkról www.hangosregeny.hu honlapunkon.